Levágta a lábára tett nyomkövetőt és felszívódott egy fogoly – a rendőrség keresi
A kömlői férfi pár nappal ezelőtt is megszegte a házi őrizet szabályait.
A kömlői férfi pár nappal ezelőtt is megszegte a házi őrizet szabályait.
Raman Prataszevics és orosz származású barátnője eddig előzetes letartóztatásban volt.
Elutasította a törvényszék az ügyészség fellebbezését, véget ért Bige László házi őrizete.
Házi őrizetben várhatja az adócsalással vádolt szegedi képviselő a nyomozás folytatását.
A Fővárosi Törvényszék szerint ez most már elegendő.
A portugál Rui Pinto Budapesten vár a kiadatásra.
A Szegedi Törvényszék szombaton úgy döntött, hogy kiengedi a tavaly nyár óta előzetesben lévő Czeglédy Csabát és a letartóztatás helyett ezentúl elég, ha a lakását nem hagyhatja el – tudta meg a hvg.hu magától a baloldali politikustól, miközben már úton volt Szombathely felé. Mint mondta, még pár napra szüksége van, hogy megnyugodjon, mert tavasszal is egy nap után visszavitték, a bv-őröktől is félig viccelődve azzal búcsúzott, tartsák a celláját. Az édesanyja pedig már főzi a húslevest.
A férfi ügyvédei hangsúlyozzák, védencük nem lépte túl a hatóságok által engedélyezett időkeretet, csak éppen a rendelők kívül saját étterménél is megállt útközben.
A Dózsa György úti baleset gyanúsítottja egy belvárosi étteremben jelent meg engedély nélkül.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a budapesti Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának indítványát, amelyben enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet és óvadék megállapítását kérte.
Hiába fizetett volna 7,5 millió forintot, a Fővárosi Törvényszék elutasította a benyújtott keresetet.
M. Richárd már 14 hónapja van viszonylag szigorú házi őrizetben, a végzés szerint az utóbbi pár hónapban jól viselkedett.
Mezei Tamást fogolyszökés miatt keresi a rendőrség.
Káló Sándor a zuglói helyszínről ismeretlen helyre távozott.
A gyanúsított továbbra sem hagyhatja el otthonát, nyomkövető is van rajta, hogy ezt ellenőrizzék.
A jövedelem nélkül maradt férfi pár hónap alatt 2,8 millió forintot zsebelt be a csalással. Volt, aki 50 ezer forintot utalt neki. A megrendelt termékeket egyik vevője sem kapta meg, mivel a csalónak sem pénze, sem lehetősége nem volt azokat beszerezni.
Ilyen magas pozícióban lévő egyházi vezetőt még sosem marasztaltak el hasonló ügy miatt.
Franciaországban az előző szocialista kormány költségvetési minisztere, Jérome Cahuzac ügyében most hirdették ki a másodfokú ítéletet.
A Budai Központi Kerületi Bíróság azt is elrendelte, hogy nyomkövetőt viseljen a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként meggyanúsított sportdiplomata.
Most dől el, házi őrizetbe helyezik-e azután, hogy kedden a rendőrség meggyanúsította: felbujtóként részt vett a Fenyő-gyilkosságban.